2017. március 19., vasárnap





Antwerpeni versek





Az alaptábor másnap

A szerelmet említi először, a szerelem,
mi tagadás, benn égett a házban.
Néhány dolgot még sietve felkapott,
morgott a rozoga emelet, kúsztak a régi kabátok,
a gerendákból kócos betonvas tekereg.

A szenes ágylábat az utcán dobta el
(egy név is repült vele, de megtorpant a sarkon,
a büféből málló gondos dixilendre),
ablakból egy gyerek a veséjébe bámult, és
két ifjú, talán Veronából, egy cigin összeverekedett.

A füstszínű eget addig utálta, mígnem már
rajta esett át a zápor. Kapualjban vizelésen kapták,
sirályok szarták le vijjogva és fázott,
meredt a sötétbe, eloltott gyertya,
hajnalig kutya szaglászta, aztán becsengetett. 

Köszönés nélkül végig a lakáson. Uszály fedélzete
tud így döngeni. Cápái falnak szorulva köröztek,
a padlóból sarjadó nádat, mint ujjpercet, tördeli,
keres egy ablakot, döglött karórát néz,
egy repedés: október. November: már egy lék.




A fehér kocka

Úgynevezett élmények nem zaklatnak,
az Ecsetváros már csak táncoltat az ujján,
többet nem fogja marokra kézfejem.
Van, hogy ki se megyek. Ennyi ülés után felkelni minek.
Egér dermed a konyhában a jégmezőnyi csendtől,
majd olyan harangzúgás támad, hogy leesek a székről,
a helyiek vajon mit szeretnek ezen?
A Nagy Festők elmentek, vitték a színeket,

a bamba szél az égen kondenzcsíkból kukacot hajtogat,
éjjel emelgeti a kukák fedelét.

Már az első este szóltál, nem kell megkapaszkodnom
semmiben. Boldog vagyok, miért ne. Az mondod,
olyan lett a szagom, mint egy szemüvegnek.




Halottak napja, mélyaltatás

1.
Meg kell nyugodni, mutass, légy szíves, alvó állatot.
Eleven álmú ragadozót kérek,
növényevők öntudatlansága nem érdekel.
Kávéfőzőnk apad, árad a hamutartó,
a konyha eddig találkahely volt,
de mostantól, halleluja, közös munkaterület.
Szeretném, hogy széked, csészéd, és összes ruháid
nőnek érezzék magukat mellettem.

Több szerepet tanulok egyszerre.
Az alapkonfliktus jelenetről jelenetre más.
A nézőtéren is csak én, választhatsz, 
halnéma hallgatóság legyek, 
netán ünneplő, vagy feltüzelt tömeg.

Ilyen lett a hangom: dagadt papírzacskó.
Hogy én, barát? 
Ugyan, ezt már elkoszoltuk egyszer,
ha kiejtem a számon, nézd csak, a páholyból meghajigálnak.

Az apa cipője feneketlen, bele se lépek,
zsákba csúsztatom, kelléktárba viszem.
Testvérként nem tudni, hogy élek majd,
hosszú az éjszaka, zavar az idegen dobolás.

Körmöd a hasadon, nem tudod, hogy alszol,
ahová bújtam, kimetszed a helyet,
szerveid kitérnek előlem. 
Mindig utoljára látlak,
micsoda zajt üt egy leeső képkeret.

2.
Mi a legszebb ebben a városban, ahol feltűnést kerülve
csavargok (mint egy flamingónak, kábé annyira sikerült),
mentem, s az utcák szétfutottak,
kínos kicsit, hogy senki sem szólt nekik.
Templomkarzatokon botorkáltam és hasraestem
az orgonapedálban, minden szeglet vakít,
itt ne hagyj, könyörgöm, nem ismerek senkit,
és már kora délután van: hajnalod.

Leülök a téren, felettem a szobor az öklét harapja,
de legalább az ég kék, mint Mongóliában.
Utána kell néznem, hogy mi dolgom még itt,
engedelmes leszek, szótlan jelenet.
Az összefüggések bevilágítva, a szem legel, kiépül lassan,
ami még járható, kialvó történetek szálai lengenek,
a járdán kőlapok, vonalra nem lépek.


3.
Leválni, dajkálni, leválni, semmi kétség pedig,
ugyanaz vagy, mint aki idehozott engem,
de a mosolyod milyen - hát, semmilyen,
az indulásomig telő holtidőben, ami feléled,
ha te újra ölelheted a kerek magányod,
s én a lábnyomomra boldogan bukkanok.

Autók sora a kikötő felé, ahol a folyó a halakat kirakja. 
Gazdátlan kesztyűpár hasal a rakparton,
az andalgó lakosságot a fasor újra az utcára pumpálja,
nyugtalanok lesznek, hallom is a nevem, a karomon
megjelent egy kék folt, egyedül vagy otthon,
megüthetted magad, hazasietek.




 Vattás Kölyök

Fehér flanelruhában a napfényes teraszon, de szép is volna. Ám ez a lakása.
Amúgy a napfény stimmel, ahogy az ablakon át... De tudod, mit?
Mégis a teraszon. Kezdje tenisszel, aki gin-tonikkal végzi, apostol legyen
a sportolóból, a napirend hatalma, szeretném, ha ezt a hangját nem csak én,
de más is hallaná, akkor be kéne mászni egy száraz úszómedencébe,
itt rossz az akusztika, pihés magánhangzóinak hiányzik az öble,
a négytételes, meleg leírás az angyali keresztapáról sajnos
ellenállás nélkül halad át. Most aranyláz gyöngyözi homlokát, 
kávétól van, a kilencediktől. 
Mokkarészegség, ennek élünk, a makkegészségig, és tovább.
Ez is a mi napunk volt, de nem és nem tud erről beszélni, 
csak egy vízibivaly tudná eltáncolni, amit mondana,  
elfeküdt közölnivaló tönkrement frizurája,
az elválás végig a küszöbön, s mikor kezembe nyomja 
a visszaútra szóló repülőjegyem, akkor érkezek meg igazán. 
Azt mondom, ha indulni kell, hogy nem tudok kikelni az ágyból. 
Sátorlapot terít rám, állig merülök, beszél a fejemmel, a bőr alól mindent kiszed, 
a tápoldat, a rögeszme megint a szabadág.
Ami a földben, azt meghagyni a földben, sehol egy fénykép a családról, fantomiker
legyen a talpán, ami hasonlít rám, üvöltöm, jól vagyunk, rémült nyulak, futunk,
irányt sem tartva, át- meg átugrálva a kelő vetés nyílegyenes sávjain.




A schengeni malac

Nem sikerült egymás mellé ülni, izgatott különalvás
a repülő rákpáncél alatt, Charleroi-ban valahogy
kipiszkált minket a személyzet, innentől te vezetsz, kísértetbusz
után kétórás vonatút, megint elalszom, csobbanások, dörmögő erdők
az üveg mögött,  áttetsző kalauz, testmelege hamarabb
ébreszt a hangjánál, kis híján vigyázzba vágom magam,
megérkeztünk, ijedtség, hogy épp ahol vagyok, az a helyem,
maguk milyen szépen segítik egymást, mondja szerintem
a zavart, flamand, fodrászüzletszagú utas, ugyan,
sőt ellenkezőleg, felelem szerintem görögül leginkább,
büntetésben vagyok, mert jódolgomban veled ide szöktem,
átcibálsz a városon, túlérett narancs és zöld fények,
négylábú árkádok és felém forduló arcok között
letakarva szállítasz, guruló műtárgyat, lakásod ajtajában
utoljára megtorpanok, kifeszítem öszvér lábaim,
te nem tudhatod, mit hoztam trójai hasamban




 A zarándok hintaszéke

Csak a növényzet váltakozását figyelte, sose a nyelvekét,
vagy a városokat. Zsurlók, tölgyek, zsiráfrágta akáciák,
mindig a Föld forgásával megegyező irányban haladt.
Ment, és várta, hogy mi a kérdés. A házakban, ahová
befogadták éjszakára, sietősen elmondta vendéglátóinak,
amit hallani szerettek volna, aztán, többnyire még a vacsora-
asztalnál, mély álomba merült.

Az egyházról nem ejtett szót soha, hiszen olyasmi elől
vándorolt, amihez vaskos hittételek hozzá se férhettek.

Hintaszékről álmodott, amit majd elhelyez
egy botanikuskert üvegházában, hogy mozgásban maradhasson,
mégse kelljen folyvást gyalogolnia, ám a hozzá intézett
kérdés végre utolérhesse. Némi céltudattal ringatózott
hajnaltól napnyugtáig. Már két hete köd volt,
amikor kívülről megkocogtatták az üveget.




 Bűvös vadász és közlegény

Most is írsz valamit, "Postás, jégkrémmel",
ez lesz a címe. A Fagylaltok Urát megidézni baljós,
de nincs beleszólásom. Két hete érkeztünk, listáink
a nappaloknál még mindig hosszabbak, reggelente
újak is készülnek, én, ha felkelek, sokáig csak állok,
agyaghadsereg katonája beázás-folt alatt,
te már a padlón, javában dolgozol, lábadnál könyv
hever, odapillantok, de későn, mert megfordítod,
mintha teknősbékát mentenél szorult helyzetéből,
ne lássam a borítót, de miért hívsz oda, ahová végül
nem szabad belépnem, villogó, piros számjegyek
a szemeid helyén, amikor véletlenül beléjük nézek




 Pop
    .         

Átölel
a nő, letörölt karfái derekam szorítják,
beszélgetünk. Jobb így, mert utálok telefonálni.
Hallgatni kellemesebb, ha végre megérintenek,
igaz, kókadozom már a sok víztől, négyhetes az absztinencia,
és ölelném őt vissza, csak azt nem érti,
hogy bár régóta csinál így, nem tud megszeretni.
Rákérdez még egyszer, hogy akarom-e ezt a gyereket.




A főcím
alatt kezdek el hazudni.
Már rég beszélek, amikor hoznak enni.
Letakarják a szemem, nem akarnak
megváltoztatni.
A testem megvadult, kidugta a fejem
a szabadba.
Odakint a nyugalomnak se vége,
se hossza.




Nagyon
zavar, hogy nincs házikedvenced,
és nem szól a rádió. Ötödikén
Figyelmeztetsz, hogy még ne keressek
novemberi fényeket, keringessük,
amink van, két nap múlva
úgyis elmegyek.
Nem szólhatok, hogy ma reggel,
de tegnap is kimaradt egy frissítés,
talán mert újabban tűvel csinálod,
és az fáj. Leküldesz dohányért,
az ujjammal követem a házfalon
a vonalat, amit egy kartonra térképnek
rajzoltál, így menni fog, de nem szeretnék
már semmi újat kipróbálni.




 Ülni
kéne, de járkálok a konyhában,
a hazámat nem.tudtam még befejezni,
pedig azt írtam az otthoniaknak,
hogy kész, vége. Kíváncsi vagyok,
észrevették-e, hogy eltűntem. Itt két fokkal
hidegebb van, jó kis ország, köszönés nélkül is
kiszolgálnak, mert elég mulatságosan festek.
Munka kell, szobornak vesznek fel,
amint felélénkülök, elszállítanak.




Egymást
érő belső udvarok, azt kell mondjam,
hogy ez a város másik arca, a túloldali
ablakban a lakónéni arca, szemlátomást
várja, hogy a fiúkat hazahozza a hajó,
a Francia Őrjöngésnek hetven
éve vége, de még mindig
nem tud kikötni a flotta, elfogy a türelem,
felsétál egy emeletet, onnan fog ugrani,
szégyelli az udvaron az elszállításra váró,
hétfői szemetet, mégis belezuhan.




Telt ház
van az óhazában, de a főnök
az unokatesóm, szorítanak mégis helyet,
a pultnál a pokoli haver nyomja a szöveget,
hogy micsoda kibaszás az egész,
tényleg az, sok hónapja nem láttam
és még mindig itt tart, persze értem,
hogyne érteném, egy hang nélkül
osonok el, az itteni életemet
már leéltem, s még amott figyelmeztettek,
hogy ez lesz. Csak egyetlen ilyen éjszaka
van Pesten, úgy hívják, hogy " Esős Évszak" ,
mindig is így hívták, vesszek meg,
ha tudom, miért.




Megtalálod
a füzetemet, egyből rálapozol
a félretett kezdősorokra, én szóltam,
hogy vigyázz, az a pár lap ott a kurvanegyed,
ugyan én oda bátran jegyzetelek,
mert nőstény szívem is van,
de félek használni, neked meg már
édesmindegy, ahogy  a következő sorban
legördülsz rólam és cigarettát keresel,
vígan élünk, elcsigázva persze az egész napos
ücsörgéstől, időnként megdörzsölve a cserepes
kakukkfű leveleit, Aladdin-masszázs, így kerül
asztalra kecskehús, pohárba medúza, így áll meg
mögötted terpeszben egy új isten,
szűznemzésből született, akár a többiek.




 Strohmann hátrahagyott bédekkere Nyomkeresőnek

Már az első sétádon feltűnhet
hogy nincs két egyforma kerékpâr
és a piactéren nincs piac
a szabad ég alatt kínált forraltbor
még nem terjedt el
de láthatsz színesen korosodó hippiket
ahogy nyájként összekapaszkodva
az Aquarius-t zümmögik
hogy el ne felejtsék
ők egy közösség
kell-e mondani
magányos egyedként
itt hamar felfordulnának

Az utcán az emberek
félprofilban közlekednek
mint Frans Hals csoportos portréin
és tudnak titkot tartani
a festő iszákosságát
csak egy helyen említik 

Az első napokban ne nézz nagyon körül
még megdöfhet aljas nosztalgia
jobb a lábakra is ügyelni
bokán ne rúgjon valami szeánsz
bódultan táncoló asztala

Megbámulni nem fognak
europid férfi vagy
a szokásos méretben
szolidan mert dúlt külső
és mai magyar dráma
eladhatatlan ezen a vidéken
de hogy a cselekmény
így is megindul-e
én visszanézve honnan tudhatnám
ha ott történik ami itt van
friss kárt kell tenned magadban
kinek álljon feljebb
ha a féktelen elmezaj éhenhal itt
és így megrakodva el se jutsz
a bátrabb második énekig

Ez az egykor tengerjáró nép
hallgatást halmoz hallgatásra
és ha felemeli csupavíz fejét
egyik kezével eltolja
magától a másik kezét

errefelé hidegen
intézzük intim dolgaink
bár a lázmérő a végbélben
mást mond
de oly lapos és mozdulatlan
mégis ez a mélyföld
hogy felsír a fejünkben
a szláv modem

egy napon rájössz hogy már
milyen sok fontos szót ismersz
de nem áll szándékodban
használni is őket
A házról az ágyról
neked ne beszéljek
abban ér csak igazán
minden véget




Jegyzet az erdő széléről

Az ablak: világítóudvarra.
A ruhák: mind összehajtogatva.
Alvó fejedben fürgelábú adatok.
Ez a deep web, állig takarva figyelsz.
A kisasztalon kulcsok, gyógyszer.
Hirtelen énekelni kezdesz.
A csend kifeszül, mint lepedő, amit hasítanak.
Csak rövidke gyerekdal-foszlány,
merész és játékosan kurta,
olyan gyors, ahogy nem lehet éberen.
Berohanok a konyhából, de mintha
meg se történt volna, az arcod
öntudatlan, akár egy órával ezelőtt.
Odébb gurult a golyóstoll a papíron?
Kapucnis felsőd tényleg így lógott
A széktámlán az előbb?
A koporsók is néha megbillennek,
Mary Anne-é Barbadosban
a legenda szerint magától fejreállt,
a tenger is közel van, a Schelde vizén
jól látni az árapályt, kilégzek,
nagy bajod nem eshet, a part is
arréb lép naponta négyszer.




 Bizánci praliné

Felvidít a gondolat, hogy valakire itt is hasonlíthatok.
Mert annyian vannak az utcán? Igen.
Képzeld, mindenben követtelek egy hónapon át,
mint ál-mamát a kislibák, és közlekedni is tudtunk
együtt, igaz, ritkán egymás mellett, ha a zebrán
előbb én érek át, intek, biztonságos, gyere,
de nem adok ki hangot. Hogy ne halljam az apám?
A zöld kendőd, rossz vicc, meghúzom nyakadon,
hogy a csücskét vékony csuklódra kössem,
tudd, hogy a tiéd vagy, el ne vessz.

Hamar vége lett, a gyerekrajzaimból nem kért
az emlékkönyved, színes farktollaim, nézd,
megöregedtek, csak karistolják a levegőt.
A szemembe nevettél minden mesém végén,
hogy egész életemben  szomszédok csirkéit
dézsmáltam, dehát te is bánatomban tetszettél meg,
és annyi másról hittem régen, hogy te jöttél.

Titkok is röpködtek, amiket különben egy léleknek
 se, de nem te féltél lekvárba hullott darázsként,
hogy nem enged tovább a sötét alapon
nagyon is világos múltbeli hordalék.

Hamar vége lett, de még tart, a konyhai
didergésben még nyílik a térded a gyertya felett,
amit fűtésnek virágcserép alá tettél ötletesen,
még víz célozza a követ,
híd szalad a partnak, mint a hülyegyerek,
s lefekvés előtt, látom, uszonyaid rezegteted.

Új nyálcseppek égnek a kispárnádon,
de meghűlő vérem észre tér és készül a télre,
kicsit szégyenkezve, mint a színes tornacipőm,
már ujjatlan kesztyűre, műhóra gyűjtöm a pénzt
és becézlek barátnak, félédes testvérnek.

Hamar vége lett, de a folyón mintha még utoljára
átrohant volna egy sakál, s ahol ilyesmi fényes nappal
megtörténhet, ott  álom meg se terem.
Az áldott, örökké keresett gyümölcskosáron
talán megint kezdett úrrá lenni a finom, őrült erjedés,
de késett a fordulat, s te kitartó levelezés ùtján mégis behívtad
az oroszokat: legyen csak rend,  meleged van, fémesen
olvad a tarkód és finoman feltartod ostya-kezed,
a kilincset én fogom meg, hallani még hallom, hogy elköszönsz.




Szakterület

Nagyvilági, hallatlan  napsütés,
november végén ilyet -
Úgysem ezt látod, ha nem tévedek, ott
délutánra átporoszkál a fejed felett
az összes használható németalföldi felhő,
a határnál visszafordul, s megint újra eljő,
mint a női óvatosság: a magyarázat
előzi a hangulatot, elég kimondani, esik,
a fej vagy írás máris tombol, fonákot is
villant a halmokba söpört falevél,
a visszatérő mondatoktól maszatos jövőterv.
Nem zuhanyzol üres lakásban, frottírsárkány
törölköződért kiálthatsz bátran.




Pygmalion

A Palacsintás király udvarában
október az esztendő tizedik hónapja,
november a tizenegyedik.
Nem lehet ekkora szerencsém.
De most esik.
Felmehetnénk hozzád,
legalább megszárad a ruhád.

Milyen jó meleg van itt, tetszik a neved.
Végül mégsem voltunk strandon,
bezárt, és hazament a templom,
adom az ártatlant kápolnaarccal,
mintha négykézláb a szemüvegem
a homokozóban keresném.

Padam, padam, a billentyűk készenlétben,
írni fogsz egész nap, a szemed már fókuszál,
a hentes a csontra csap.
Úgy rohanod meg elmetájaid,
mintha csak a vadászidény kezdetét jelezné
a Scheldén poroszkáló turistahajó hegyes kürtszava.
Ha szólni mernék, látszana a lehelletem,
hiába mondanám, hogy egyikünk legyen nő,
ilyenkor a Holdon is tilos vagy.
Klaviatúrád hamar tüzet fog,  
száguldó ujjaid alól száll a kislány-
korom. Éjféltájban megéhezünk,
élsz-halsz a lazacért, tűzhely felett
hullámzó vállaid fel-felbukó fókafejek,
csípőd halraj, fordul a mélyben élesen.
Úgy nézel rám, mintha számolnád
a bőröm alatt a leukocitákat.
Neked szeplőid vannak, kis fahéj,
krémre szórva, napfényben látszanak.

A rádió holnapra még több esőt javasol,
hozzá hetes erősségű szelet,
de a sirályok tollanként is képesek leszállni,
ha akarnak.
Aki megriad mindentől, az te vagy.
Még szeretnék szavakat, de a te hangodon.




 Téli báb

A Hold a padlót, az ágyat forgatta,
az onnagata-iker egyik arca
mindig háttal szépítkezett, míg beszél a másik,
ő a pirulást dolgozza el.

Hat évig jártál a lankadatlan szigetre,
mint ismerős kézfejre szálló legyet,  
az egyetlen szigetlakó visszavárt.
Röptödben kap el, párnára hajít,
a hűtőből kiveszi a tíz legbátrabb tojást,
azt még magának.
Te nem vagy éhes, idegen nyelveden
egy egész fagylaltoskocsi minden íze,
tétlen izgalmukban összetöppedt eperszemek.

Estig meg is ültél a helyeden,
elkötött torokkal munkára fogott halfarkas
a csónak szálkás farán,
mindent megkóstolni, semmit sem lenyelni,
de amit megtudtál, kioson orrodon, füleden át,
zihálással pótolod a kimaradt lélegzeteket.
Szeretnéd, hogy préda légy, de centinként
csusszansz a pléd alá.
A  lakó leteper, a bor meggyőző, a természet szép.

Eltelt hat év, s a hetediken szerettem volna,
ha valaki kérdezi, miért vagyok ott.
Nem kérdezték, elszöktettelek.
Csontig áztunk, rossz bőrben talált a hajnal,
felajánlottam birtokom, a járdaszigetet,
megázva szót fogadsz, oda leültünk,
a lábaidat ideje volt kézbe venni.  
A délből észak lett, erős aktivitás a jobb féltekén,
december, ünnepközi, hibbant szeretet jön a bábra,
a madárcsőr a hóban úgyis megtalál.
Kiskanál köröz egy csészében.
Kiskanál megáll.




Várószoba

Innen nyolcszáz tengeri mérföldre
van egy kis mozgásérzékelő.
Hiába áramtalanítják,
mint a tévét a Poltergeistben,
néha vad villódzásba kezd,
csakazértis leadja a háttérsugárzást.

Az aknazár ellenére
behatolnék az öbölbe,
a készülék mozgást jelez,
vigasztalom magam, hogy
semmi ez, csak egy becsípődött
ideg, Szilveszter napja van,
sokoldalú semmidet, seholodat
valami mégiscsak tartalmazza.

Újévkor is gyűjtöm a pénzt
egy újabb hajóútra, a zokniban
őrizgetett eurocenteket,
vaksi aprószenteket
közepesnél nagyobb lendülettel
csapom a falhoz,

beszorultam a zárba itt,
nem engeded el a kulcsot ott,
csipog a csap, csöpög a cinke
csőre a képernyőre,
bugyidban a bankjegy
mocorogni kezd,
megnyalok én is egy címletet,
beriasztva felülsz az ágyban,
kis időre elkéred a fejem.




 Séta celofánban

A Másik a tánc közben biztos összegyűri,
bepiszkítja fehér blúzod, és egyéb,
hessegetni való képek.
A gyász, a katasztrófa, összeomlás
már a kisujjamban, betöltöttem végre
a javakorabelit, viszlát, középkorú,
te tűnj innen a levegőbe,
a gyertyák alatt nem volt torta,
csak egy szép, fontos széndarab.

Derekad előtt a paplan kerítése,
mi ez a pénzügyi vadság,
hogy csak félig vetkőzöl, reggel ugye,
zöldellsz majd kicsit nyersebben?

Fejben kitérsz egy marcona kérdés elől.
Elindulunk, tizenkét óra a délelőtt,
a Nap nyílik és csukódik, arany cigarettatárca
a minőségi városkép felett,
dundi konflison párjanincs turista
fújja fel az arcát, mert nem figyelsz oda,
pedig ormányt visel, húsos vége
kabát alatt tűnik el.
Megcsókolsz a téren, de nem érzem,
hogy pontot szereztem volna,
rendszeresen félreértett szuperhős vagyok,
amolyan civil Pókember.

Néhány Sally szemrevételez
és zümmögő drónként követ,
rég bevéstem, hogy őket szokni kell,
összegyúrt közönyük dacára
mégis én volnék hitványul közel.
Kifordítom mindkét tenyerem,
lásd, tartalékaim nincsenek,
nem jön a délibáb cseretárs,
szerintem mehetünk.























2015. augusztus 30., vasárnap


A Jamaikai trombitás
                               

Kórboncnok úr, kérem,
elárulná szépen,
hogy végül is miben haltam meg?

Mibe' mibe' hát az öregségbe. Sajnos,
ami maga volt, az egy komplett vakfolt,
hapcizó, berekedt startpisztoly,
mindjárt a fogantatásnál,

de ne bánja.
Korábban keljen fel,
aki ebben az életben akar
életben maradni.
Tegeződhetünk is akár,
de  ha most megbocsájtasz, nekem dolgoznom kell.

Micsoda máj!
 Gondolom, nem a turkálóban vetted.
És a szíved!
Micsoda diszkrét, tandem nagyobbodás!!!
Nem mondom, eredeti, de az égéstermék hol van?
Gondolom, a fényképalbumodban.

Ölelésre görcsölő karok és jólnevelt,
facsemete farok,
négyfelől gyújtott gyertya
és melléd senkit sem temetnek.

Meséld el az utolsó napod, addig
meghagylak egyben.

A csontfűtészt kikapcsoltad? Rendben.

Az úgy volt, hogy a Nyugatinál agyonédesített teát
nyomtak a kezembe, papírpohárban, éppúgy,
 mint Indiában, és milyen igazuk volt -
folyton emigráltam.

Feleségül veszel? kérdezte a feketeszemű
lány, in english, hijab volt a fején,
és a szári alatt biztos szőrös
volt a lába - napok óta nem mozdult a sor.

Feleségül veszel? kérdezte megint.
Nem is tudom.
Csak ha nem tart túl soká.
 Sok a dolgom.
De te mit csinálsz itt?

Várom az uram, a macskaköves uram.
És a szám, a szám, a számlaszám.

Szeretem a számla szád.

Neked könnyű.
Tűzoltó leszel és account manager,
vadakat terelő juhász.
Én csukott esernyővel ütlegelt
pajzán öregúr,
és hiába szeretlek.

Tűsarokkal kinyírt szentjánosbogár vagyok,
de ezt nem akarod tudni már.
A halál celeb lett, a következőnél leszáll.


2015. augusztus 23., vasárnap

EUs billentyuzetes level Londonba noveremnek

Kedves yo noverem
reg nincs hir rolatok olyan
erzesem van hogy mintha
London egy fekete yuk vagy egy
panik-szoba volna
ha ott yobban erzitek magatok ideig-
lenesen nem sertodunk meg
de a Picadilly megse a Szell Kalman ter amely
at lesz alakitva teljes mertekben
meg lett mondva erthetoen gyertek haza

munka hal Istennek mar van
agazati szinten csakugy mint a verseny szferaban
erdemes oda figyelni miniszter-
elnokunk rendszeresen el meseli
a Harom Kismalac mesejet és mindig hozza teszi
erthetoen hogy aki nem szeretne a verseny szferaban
annak adott a lehetoseg koz munkazni
vagy reszt venni
fozo musorban

a tucsok es a hangyat is el szokta meselni
gyertek haza erthetoen

kulturalis teruleten
is yobb idoket elunk azt kell mondjam
nincs tobb Tarr Bela a teveben
nem kell nezni ahogy
orakon keresztul nem törtenik semmi a sok senki-
hazival hanem van realitas-
valosag amiben a
hires emberek ki-akadnak egymasra
mulatsagosan es erthetoen
van tehetseg kutato musor
csodalatos hogy ennyi tehetseg

es mindenki teljesen szepen enekel
es erthetoen
batoritjak tamogatjak ne kelljen kulfoldon fel-
lepni csinalnak nekik helyet
fozo musorban

teljesen szep otthonuk meg humoruk van gyertek haza

sargul mar a kukoricaszar, terjed mar a yog-koveto magatartas
tiszteli mindenki a szuleit egyenileg
es kormany szinten is
peldaul a szulei halabol segitettek hazat venni a miniszter urnak
mert tisztelet tudo volt es rendesen viselkedett es a be vandorlok
tarsadalmi parbeszeddel meg
lettek kerve hogy ne
vandoroljanak be

a ciganysag is yobban teszi ha inkabb hegedul egy
fozo musorban

gyertek haza mi sem ulunk
itthon allandoan ha van
unnepseg beke menet
oda elmegyunk erthetoen es utana
be-beulunk valahova es
fogyasztunk valamit nezzuk ahogy
az emberek hazamennek szepen
vagy be-ulnek valahova fogyasztani
ilyenkor az orszag egy-
szerre be lelegzik
és ki lelegzik
gyertek haza nincs bunozes es amiota
a parlamentben meg lett mondva erthetoen
hogy a nok ha rendesen fel-oltozve vannak
akkor nem lesznek meg-eroszakolva bar
a gyengen lato komondorok a yo asszonyt
is botlatjak de felre van ez magyar-
azva tarsadalmi szinten gyertek haza a csaladban
soha egy hangos szo
csak az I love you so

bizonyos megyekben regiokban ugyan
kevesebb a taplalek bevitel mint a
fozo musorban
de ez nem realitas valosag mindenki
a sajat sorsanak Kovacsa meg lett
mondva erthetoen gyertek haza,
fel-ebredt almabol a sok Csipke Jozsika
ugy mint Magyar Garda es Betyar Sereg szinten
hat ne kalandvagyozzatok mint a
Yanos Vitez tunder-orszagban vagy
fozo musorban

itt rend van es erthetoen
elunk csendben bekessegben
varunk ratok es kormany szinten is
figyelem ez nem gyakorlat
mindenki teljesen szepen enekel

                                                   olel fivered
                                                 (csak egeszseg legyen)




2015. augusztus 10., hétfő



Jailhouse rock


A farkas már megint itt jár, pedig csaknem
egy éve… semmi. Ha a szappan
és a bőr közé elektromos tér kerül,
nem árt kicsit jobban odafigyelni.


A gyanú persze napok óta velem.
(a környezet olvad?) (vagy éjszaka minden megnő?)
Árnyéka, állatkerti szaga,
sárga szemvillanás?
Nem.


Ha a cipőtalpra szögek
nőnek, ha homlokomat húzza
a forró panelbeton, s fektemben gyalogolnék
bele a falba, ha hunyt szemmel simítom
a félálmos párnát és riadok: foga lett,
akkor fix und fertig, ez ő.


A lepedő cikcakk-éle, egy kis vér (dehát mit csináltam??)
vagy mi. Tökéletes
zsilettek közt az ébrenlét felé oldalazom,
pedig tudván tudom, vár odakint, mégis megyek.


Inyét felhúzva morog egy kicsit,
aztán már nagyon.
Ül, de mintha máris ugrana, és ugrik és pauza,
megáll a kép.
Mint galambtojást, vagy az alomból
egyik szőrmók gyermekét,
kap gondos szájába, karcolás
sem ér, vigyáz, és mondanám,
hogy milyen szép tőle, de a roppanás
csak idő kérdése, nem az illúziók földje ez,
Óz kórházban van, Alíz a nyuszi felé evez,
errefelé a nap
előre megfontoltan öli a földeken
mozdulatlan tántorgó kukoricát,
de tartani kell a sort, nincs onnan hova menni.


Menekülni? röhej.
Sikoly volt, minden bizonnyal hogyisne,
ami az előbb kijött a számon,
de máris látom, ahogy hangom
szálaiból poros nippek alá való
terítőt horgol egy halott néni,
üres szemgödréből süvít
a meredek biztatás, alatta görbül
az örök mosoly, nekem, nekem.


A farkas most megszagol,
hogy ép-e még az eszem.
Ha igen, mehetünk,
valamit megint mutatni akar.
Mint ásító uszályok a partnak feszülő félőrült,
süket Dunán, lassú rémségek vonódnak,
egyik a másik után, és enyhén
szólva untat, hogy ezektől már
rég nem félek, nézd meg,
farkas, a Péter is milyen
nyugodtan ül az asztalánál, odaát,
Perzsiában.
Hát akkor felöltöznék, jó?
És nekiindulnék ma is
a mit sem sejtő világnak.